Terrorizmus és diplomácia: harminc éve történt a teheráni túszdráma
2009. november 4. 09:56 MTI
Harminc éve, 1979. november 4-én szélsőséges iráni diákok megrohamozták és elfoglalták az Egyesült Államok teheráni nagykövetségét, túszul ejtve az ott tartózkodó mintegy 70 személyt. Az amerikai médiát több mint egy évig uraló, 444 napig tartó válság és a túszok kiszabadítására indított katonai akció látványos kudarca végképp elmérgesítette Washington és Irán viszonyát, s megakadályozta Jimmy Carter elnök újraválasztását.
Korábban
Iránban 1979 januárjában győzött az iszlám forradalom, megbukott Reza Pahlavi sah amerikai támogatást élvező rendszere, az új alkotmány a száműzetéséből hazatért Khomeini ajatollahot nyilvánította az iszlám köztársaság legfőbb vezetőjének. Amikor Carter elnök humanitárius megfontolásokból engedélyezte a halálos beteg sah amerikai gyógykezelését, Teheránban tiltakozó tüntetések törtek ki, majd 1979. november 4-én szélsőséges egyetemisták megszállták az amerikai nagykövetséget, hogy így erőszakolják ki a sah kiadatását. Nyolc hónappal korábban tüntetők rövid időre már betörtek az épületbe, de akkor a hatóságok helyreállították a rendet. Ezúttal azonban a modern diplomácia történetében példátlan módon az iráni vezetés nem ítélte el a túszejtőket, sőt Khomeini támogatásáról biztosította őket.
A teheráni rádió által "kémtanyának" minősített amerikai nagykövetség előtt rendszeressé váltak a tüntetések, amelyeken amerikai zászlókat és Jimmy Carter elnököt ábrázoló szalmabábukat égettek. A diákok két hét után "az amerikai társadalom elnyomásától egyébként is szenvedő" kisebbségekhez tartozó női és vagy fekete foglyaikat elengedték, de az 52 megmaradt túszt börtönkörülmények között őrizték, lelkileg és fizikailag is terrorizálták.
Washington gazdasági szankciókat vezetett be, majd a színfalak mögötti diplomáciai kezdeményezések kudarca után megszakította a diplomáciai kapcsolatokat. A válság már Carter újraválasztási esélyeit veszélyeztette, ezért az elnök 1980. április 24-én kommandósokat küldött a túszok kiszabadítására. Az akcióra hónapokig készültek, harmincszor próbálták el hiba nélkül, ám egy sivatagi vihar miatt az "előadás" teljes fejetlenségbe torkollott. A megszégyenítő kudarcot nem lehetett eltitkolni, az iráni televízió már másnap bemutatta a helikopterek füstölgő roncsait.
A válság végül furcsa módon az iraki-iráni háború miatt oldódott meg: az iráni hadseregnek alkatrészekre volt szüksége a sah által vásárolt amerikai fegyverekhez, "cserébe" a túszokat ajánlották fel. Az Algéria közvetítésével folyó tárgyalások végén a gazdaságilag mélypontra került Irán 11 milliárd dollárnyi, Amerikában befagyasztott betétjét szabadították fel, az Egyesült Államok megígérte, hogy nem avatkozik Irán belügyeibe, feloldja a gazdasági szankciókat, és nem tesz panaszt a hágai Nemzetközi Bíróságnál.
Az 52 fogoly 444 nap rabság után 1981. január 20-án, Ronald Reagan beiktatásának napján nyerte vissza szabadságát. Hazaérkezésük valóságos örömünneppé vált, a repülőtéren Jimmy Carter, az új elnök által kinevezett különleges nagykövet fogadta őket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.